Mi az a linux - tanácsok kezdőknek.

Mi az a Linux operációs rendszer, és mire jó? Hogyan segítheti egy ingyenes, szabadon terjeszthető és másolható, komplett irodai és akár egyéb speciális, extra feladatokra felkészített szoftvercsomag egy vállalkozást a siker útján? Hogyan tehet szert behozhatatlan versenyelőnyre egy vállalkozás, pusztán azzal, hogy a megfelelő információk birtokában választ operációs rendszert és irodai programcsomagot a számítógépek számára. Nem csak arról van szó, hogy millós kiadási tételeket spórolhat meg, hanem főleg arról, hogy egy új szemlélet, egy úgy tendencia hullámait lovagolhatja meg, miközben adatait eddig soha nem látott szintű biztonságban tudhatja. Egy igazán profi és biztonságos rendszer Linux alapokra épül ezért most jobban megéri megismerni a linux működését, mint azt egy eddig csak hagyományos szoftvereket alkalmazó felhasználó gondolná.

Mi az a Linux?

A Linux egy nyílt forráskódú (Open Source) operációs rendszer, amely GPL licensz alatt került terjesztésre. A GPL licensz egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy nem csak a programot, hanem annak forrását is közzé kell tenni, ami lehetővé teszi mások számára, hogy munkánkat folytassák, jobbá tegyék. Így nem kell minden egyes programnál feltalálni a spanyolviaszt, hanem egy már létező ötleteket, megoldásokat továbbfejleszthetjük akár mi magunk is. Mindemellett fel kell tüntetni az eredeti szerző nevét és elérhetőségét. Másik lényeges része, hogy a GPL licensz alatt lévő programok/termékek nem szabadalmaztathatóak, így megakadályozza, hogy egy nagyobb szoftvergyártó cég rátegye a kezét és kisajátítsa azt.

Ebből következően ezekre a programokra jellemző, hogy igen gyorsan fejlődnek, és az esetleges hibák gyorsan kijavításra kerülnek, hiszen nem csak néhány tucat programozó dolgozik a fejlesztésén, hanem lényegesen több, ezentúl sokszor az, akinél egy hiba előáll tudja visszaküldeni a javítást a fejlesztőknek.
Persze ez másfelől nehezíti is a fejlesztést, hiszen lényegesenn egyszerűbb irányvonalat szabni a fejlődésnek, ha minden fejlesztő egy irodában ül, karnyújtásnyira egymástól, és együtt dolgoznak.

Kis történelem...
Nem lehet egy cikkbe összefoglalni mi is kellett ahoz, hogy a Linux odáig jusson, ahol most tart, ezért tényleg csak néhány mérföldkő:
1991 októberében Linus Torvalds közzétette az Interneten a Linux kernel 0.02-es verzióját. Addig maga fejlesztette egyedül, célja például az akkor népszerű Minix rendszer túlszárnyalása volt. ("addig meg sem állok, amíg a Minix-et túl nem szárnyalom.")
Linus TorvaldsMeglepően sokan megtalálták a kernel forrását, és gyakorlatilag innen a fejlődés öngerjesztő volt, decemberre kijött a 0.10, amin már valós alkalmazások is futtathatók voltak, szemben elődeivel. 1994-ig iszonyú fejlődésen ment keresztül, mégis "csak" ilyen későn adták ki az 1.0-ás kernelt, mivel ekkorra sikerült a POSIX szabványnak megfelelőre átírni az egészet. Innen kezdve nem követnénk végig, hogy hogy jutott el a jelenleg fejlesztett 2.6-os ágig, inkább az az érdekes, hogy ekkortájban jelentek meg az első disztribúciók, melyek igyekeztek összegyűjteni a Linux kernellel használható programokat, és azokat felhasználók által is könnyen telepíthető formába rendezni. Nem találtuk meg, melyik volt az első disztribúció, azonban 1993-ban már biztosan volt Slackware. Természetesen azóta robbanászerűen továbbfejlődött mind a kernel, mind a disztribúciók, napjainkban már több száz disztibúciót fejlesztenek párhuzamosan.
(A Linux múltjáról bővebben olvashattok a szabilinux.hu-n)

A Linux ingyenes? (Igen az, és az is marad!!!)

Egy tévedést szeretnénk eloszlatni: a GPL licenszt, valamint a nyílt forrásódot sokan egyenlővé teszik az ingyenességgel, holott ez nem így van. A licensz nem teszi kötelezővé, hogy az ily módon terjesztett szoftvert csak ingyen vagy anyagáron lehessen közreadni. Létezik jónéhány GPL-es kereskedelmi szoftver, illetve disztribúció is. (A lehetőség itt is meg van: ha elég tapasztaltak vagyunk, akkor a nyilvános forráskódból magunk is lefordíthatjuk a programokat, azonban a kész telepítőért és programokért fizetni kell.). Az más történet, hogy szinte minden disztribúciónak van letölthető változata, vagy friss kiadás után bizonyos idővel letölthetővé teszik, de erről majd később ejtünk szót.
Szóval mégis miért kell fizetni érte? A kézenfekvő válasz, hogy próbáld ki és megtudod: kapsz egy alaposan kidolgozott komplett rendszert, amin emberek ezrei dolgoztak. Úgy gondoljuk, hogy megérdemelnek némi támogatást. De általában nem ez az ok, hanem inkább a terméktámogatás. Amikor megveszünk egy Linux disztribúciót (ezt szoktuk dobozos változatnak is nevezni), általában kapunk hozzá egy részletes telepítési és használati útmutatót (mondjuk 500 oldalas könyv formájában), gyárilag előállított telepítő médiákat, és határozott - általában 60-90 napos - időre szóló terméktámogatást. Ez utóbbi annak hasznos, aki csak használni akarja és nem megismerni a mélyebb dolgokat.

A GNU

1984-ban Richard Stallman megalapozta a szabad szoftvert és filozófiáját. (GNU és GPL szorosan összekapcsolódik.) A GNU projekt eredetileg egy szabad operációs rendszer létrehozását célozta meg, ám sokáig csak GNU programok léteztek zárt forrású rendszereken. Az áttörést a Linux rendszermag (más néven kernel vagy Linux kernel) hozta meg 1991-ben. Maga a GNU szócska egy rekurzív rövidítés, annyit jelent, hogy GNU Not Unix, azaz a GNU Nem Unix, ami arra utal, hogy bár egy Unix-szerű rendszernek néz ki, abszolút másról van szó. A Linux rendszermag fejlesztését Linus Torvald kezdte meg valamikor 1991 nyarán, és azóta is kernelfejlesztőként dolgozik. A GNU miatt a mai Linux rendszerek felépítése hasonló az egykor használt Unix rendszerekéhez. Ennek az az oka, hogy amikor elkezdték a szabad rendszert tervezni, szétnéztek a fejlesztők, hogy vajon melyik rendszerben mi a leghasználhatóbb és azt összedolgozták.

Szabad szoftver, miért jó?

Hogy miért jó a szabad szoftver? Egyrészt nem feltétlenül profitorientált a dolog, másfelől ha mégis az, akkor is beletekinthetünk a forráskódba, továbbfejleszthetjük, vagy csak egyszerűen ötletet meríthetünk. Szabad szoftvereket bárki fejleszthet, akinek van hozzá tudása, kedve, ideje és szívesen csinálja. Természetesen ez egyből felveti azt a kérdést, hogy akkor így igen könnyen juttathatunk be kárt okozó programkódokat bárkinek a számítógépébe. Persze ez nem igaz, mivel a hivatalos programokat rengeteken átnézik és leellenőrzik valamint tesztelik a végleges kiadás előtt. A biztonság alapvető feltétele, hogy csak hivatalos helyről származó programokat telepítünk, de ezt talán nem kell magyarázni, nincs ez máshogy a zárt kódú programoknál sem. Ha mégis valamiféle programhiba akad valahol, akkor arra általában 24 órán belül érkezik a javítás. Másik nagyon szimpatikus dolog, amit hamar meg lehet szokni az az, hogy ha szükségünk van egy programra, akkor nincs más teendőnk mint kideríteni a nevét. Több oldal is létezik ami nyílt forrású projekteknek ad otthont (freshmeat.net, sourceforge.net, berlios.de), valamint a Google is hamar megoldást nyújt. Ha megvan a program neve, akkor megnézhetjük, hogy vagy ott lapul valamelyik telepítő lemezen, vagy kiadjuk a telepítés parancsot, leszedi a netről, telepíti és beállítja azt.

Disztribúciók

Térjünk vissza a Linuxhoz. Linux disztribúciónak nevezünk minden olyan Linux rendszert, amelyben Linux rendszer mag működik. Maguk a disztribúciók elkülönülnek egymástól, fejlesztésük egymástól függetlenül zajlik. Olyan ez, mint ha minden autóban ugyanaz a motor lenne, de azokat attó még ugyanúgy külön gyárakban szerelnék be a kocsikba: a kocsik lényegesen mások lennének, bár funkcionalitásuk alapja ugyanaz a motor.
Nagy vonalakban úgy működik a dolog, hogy a kernel-fejlesztők folyamatosan fejlesztik a rendszermagot, kiadják, majd a disztribúciók ráépítenek. A különböző disztribúciókról bővebben a distrowatch.org oldalon lehet olvasni, közülük a legnépszerübb kiadások közé tartozik a Debian, Suse, Mandriva (volt Mandrake), Ubuntu, Fedora Core, Slackware, Uhu, és még hosszan sorolhatnám. Sok különbség található az egyes disztribúciók között: van felhasználóbarát, és van "fapados", ahol a funkcionalitás a lényeg (elvégre szerverre minek grafikus varázsló?), van amelyik kizárólag kereskedelmi, van ami részben az és van ami csak letölthető. Ezen kívül mindegyik rendelkezik egyéni tulajdonságokkal, mint a beállítóközpont, csomagkezelés (programok kezelése). Mindegyik disztribúció más egy kicsit alapból, de természetesen a felhasználón múlik, hogy mennyire alakítja át. Persze ezek között is találhatóak azonos célú kiadások, valamint léteznek a kisebb nemzeti Linuxok, amiket általában egy országon belül hasznosítanak általános céllal (kicsiny hazánkban jó példa erre az UHU Linux, a blackPanther OS és a Frugalware).

Mit is jelent a disztribúció fogalma, és miben különböznek egymástól az egyes terjesztések?

Jelenleg a distrowatch.com a Linux disztribúciók gyűjtőhelye, akinek van egy kis ideje számolja össze: a cikk írásának pillanatában 365 Linux disztribúcióból állt lista. Minek egyáltalán ennyi? Miben különböznek egymástól?
A kérdés jó és indokolt. Valahol igen szépen példázza a nyílt forráskód, a Szabad Világ lényegét: azért mert megtehetjük.

Hogyan épül fel a Linux?

A Linux, mint arról a múlt héten már szó esett áll egy rendszermagból, és a köréjeépített rendszerből. A kernel mindennek az alapja, minden disztribúcióban nagyjából azonos. Ez azt jelenti, hogy bár verziószámában eltér (a kiadástól és a fejlesztők mentalitásától függően használja a legújabb, vagy a kicsit régebbi, ám biztonságosabb változatot), de ettől függetlenül mindkettő A Linux kernel.
(Ugyan ez az állítás nem teljesen igaz, mert az egyes disztribúciók a kernelt is megfoltozzák, ha úgy érzik jónak, de ezt a kérdést most jótékonyan átugorjuk.)

A kernel fölött aztán végleg szabad a pálya: megfelelő tudással bárki összehozhatja az önmagának legjobban megfelelő Linuxot, amiben a konfigfájlok helyétől és alakjától kezdve az alkalmazott programokig mindent egyedire formázhat, ha akar.
Amennyiben ezt a műveletet többen, és valamilyen koncepció alapján hajtják végre, úgy már tényleg kész a disztribúció...

A csomagkezelés

A terjesztések közti különbözőséget sok oldalról meg lehet közelíteni, mi az egyik legkézenfekvőbbet vennénk, a csomagkezelést.
Mivel a kódok folyamatos fejlesztés alatt állnak, ezért a gépünkön levő programok viszonylag hamar "elavulnak", kijön belőlük egy újabb, mely többet tud. Sokszor az új kiadás megjelenésének oka nem a fejlesztés, hanem egy ismert biztonsági hiba, hiányosság javítása. Emiatt viszonylag gyakran frissítjük Linuxunkat, ami bizony igen sok idő és energiabefektetést igényel, hiszen legtöbbször kézzel kell megejteni azt. Nos, ezen kíván(t) változtatni a csomagkezelés.

A nyílt forráskódú rendszerek előnye a programok elosztottsága. Nagyon sok program használja például ugyanazt a megjelenítő felületet, ilyenkor azonban minek abból több példány? A program közli, hogy neki erre szüksége van, ha már feltelepítettük, akkor nincs is vele dolgunk, ha még nem akkor meg felrakjuk, és többet nem kell vele foglalkozni.

Ezt a két gondolatot gyúrja össze a csomagkezelés: a programok "elaprózása" miatt sokszor az egyes részprogramok önállóan frissülnek, viszont meg kell azt is oldani, hogy ha egy program igényel egy másikat, akkor a telepítésnél az összes függőség felkerüljön.

Természetesen nem is lenne Linux a Linux, ha ennek a problémának megoldására nem születtek volna egymástól gyökeresen eltérő megoldások.

Már maguk a csomagok is sokfélék lehetnek:

    * Tartalmazhat egy programcsomag lefordított bináris állományt, amit csak be kell másolni a megfelelő helyekre és kész is vagyunk.
    * Tartalmazhat forráskódot, és azt miután letöltöttük gépünkre ott helyben fordítjuk le.

Ez alapján csoportosítva a disztribúciókat:

    * Forrás alapú disztribúciók
    * bináris csomag alapú disztribúciók, ezen belül:

   1. .deb alapú disztribúciók
   2. RPM alapú disztribúciók
   3. .tgz alapú disztribúciók

Vegyük csak sorba:

A forrás alapú disztribúcióknál a csomagkezelő az adott programok forrását tölti le, és azt a gépünkön lefordítja futtatható állománnyá. Ez roppant időigényes munka, még ha a lépések automatizálva is vannak, azonban a végeredmény egy, a gépünk adottságait és lehetőségeit kihasználó rendszer lesz, magyarul: piszok gyors.
Itt a problémát a rendszer naprakészen tartása jelenti, hiszen amennyiben egy programból kijön egy új változat, azt ismét le kell fordítani, esetleg minden függőségével együtt.
Kis gépen ez akár egy napba is telhet.

Ilyen rendszer például a Gentoo, illetve nagyjából ilyen a Slackware (részben).

Többen úgy gondolták, hogy szép szép, de azért a gépet használni is szeretnék, és nincs kedvük ennyit szöszölni a rendszer karbantartásával. Akkor meg miért a gépünkön fordítsuk le? Készítsünk inkább kevésbé hardver-specifikus állományokat, amit tetszőleges hasonló géppel rendelkező ember használhat.
Ilyenkor a gépünkre valamilyen csomag formájában egy lefordított programot telepítünk, ami csak bemásolódik a megfelelő helyre, és kész.
Természetesen ezek a rendszerek a forrás alapúakhoz képest lassabbak, azonban a karbantartásra fordított idő a töredéke.
Ilyen rendszer pl. a Red Hat (Fedora core) a Debian, magyar vonalon az UHU, a BlackPanther OS.

Ez utóbbi, készre fordított binárisokat használó rendszerek további két részre oszthatók aszerint, hogy milyen csomagot használ. A két csomagkezelő alapjaiban különbözik egymástól, mind gondolkozásában, mind a csomag megvalósításában, ez azonban felhasználói szemmel nem releváns kérdés, mindkettő jól működő megoldás.

Hab a tortán

Avagy ami a csomagkezelő fölött van: a grafikus felület. Minden disztribúció választott, hogy a "piacon lévő" ablakkezelő felületek közül melyiket használja alapból. Valahol ez alapvetően meghatározza az egyes disztribúciók külalakját, még ha szabadon lecserélhetjük is azt.
Ugyanez igaz az alapértelmezettben települt programok listájára: lényegtelen kérdés egyfelől, hiszen azt rakunk fel amit akarunk, azonban a legtöbb ember sokáig azt használja, amit eléraknak, így valahol az egyes disztribúciókról kialakult képet ez sokkal jobban befolyásolja, mint a csomagkezelője.

Kis történelem.

Az első disztribúció, ami már nem csak a rendszermagot, hanem felépítést, csomagokat adott az SLS Linux névre hallgatott. Ez azonban még csak néhány tízezer fanatikus rajongó körében volt népszerű. Ebben az időben az MCC és a TAMU Linux is hódított, aztán csendben eltűntek. Ezek a disztrók általában egy nagyon alap rendszert tartalmaztak, fejlesztőeszközökkel. Ezzel szemben az SLS szélesebb körben volt népszerű: volt benne ablakozó, szövegszerkesztő, sőt még játékok is. 1993-ban Iam Murdock összeszedte az SLS és általában a Linux disztribúciók hiányosságait és megalapította saját projektjét a Debian projektet, célja egy mindenki által használható tökéletes és stabil GNU rendszer létrehozása.
SuSE-t (Software- und System-Entwicklung) mint céget 1992-ben hozták létre német egyetemisták, az első stabil SuSE kiadás (1.0) 1994-ben jelent meg. Mára a SuSE-t felvásárolta a Novell (2004 januárjában 220 millió dollárért), jelenleg a 10.0-ás verziónál tart. Másik disztribúció ami ott volt a kezdeteknél az a Slackware. 1993 július 17-én jelent meg az 1.0, még a 0.99pl11A verziójú rendszermaggal.
Hazai fronton az UHU Linux jelentkezett legelőször stabil kiadással 2003 áprilisában, őt követte a blackPanterOS, majd a Frugalware - ami teljesen az alapoktól indítottak el.

Distrowar

Késhegyre menő viták folynak az egyes terjesztések fanatikus használói közt, hogy melyik a legjobb disztribúció, melyik a jobb csomagkezelő. Igazából mindenről késhegyre menő vitát folytatnak, amiből több van, és Linux alatt majd' mindenből több van.
Nem foglalnánk állást a kérdésben, hiszen egyrészt a vita értelmetlen (minek veszekedni, ha verekedni is lehet), másrészt döntse mindenki maga el melyik a szimpatikusabb megoldás neki. Teljesen mindegy melyiket választja, ha azt az egyet jól tudja használni.

A Linux grafikus felülete

Sokféle legenda, tévhit terjeng a Linuxról: egyesek DOS-nak tekintik, mivel amit láttak azon épp nem futott grafikus felület (egy későbbi cikkben lesz szó még erről), mások szerint olyan, mint egy régi Windows. Linuxot használó kollegáink iszonyatos erőfeszítéseket tesznek ezen tévhitek eloszlatására, de valahogy mindig visszatérő téveszmék ezek.
Jelen cikkünkben a pingvinek színeiről szólunk pár szót, arról, hogy hogy is lesz grafikus felület a gépünkön.

Az első fontos dolog,
hogy a grafikus felület (X Window System, röviden X) is csak egy program, mely hiányában is teljes és használható rendszer van kezünk alatt - azt ugyan aláírjuk, hogy ilyenkor a használata több szakértelmet kíván. Számos olyan helyzet van, amikor egy gépen nincs szükség grafikus felületre (pl. szerver környezet), ezért több Linux disztribúció alaptelepítésében nem is kerül fel a gépre. Természetesen ez nem igaz a mostani, felhasználóbarát disztrókra.

Grafikus szerver és ablakkezelő

 Rögtön tisztáznánk még egy dolgot: Linux alatt a grafikus felület "előállítását" is szerver-kliens megoldással implementálták.  Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy  gépünkön általában  automatikusan indul egy  grafikus szerver (ezt hívják X-nek), amihez mi kliens módban kapcsolódunk, létrejön egy grafikus környezetünk, és azon indíthatunk egy nekünk szimpatikus ablakkezelőt. X szerverből jelenleg kettőt használnak gyakran: az XFree86-ot, és annak tovább- és más irányba fejlesztett utódját az Xorg-ot. A legtöbb disztribúciót már Xorg-gal szerelik, de még előfordul több helyen az XFree86 is.
Feladatuk felhasználó felől is látható része az egér- és billentyűzet kezelése az ablakkezelők alatt például.

Az ablakkezelő a tulajdonképp használt programkörnyezet: az ikonok, menük, tehát Windowsos terminológiával élve az "asztal", és az egyes ablakok kerete mind-mind az ablakkezelőnknek köszönhető. (Amely ugye az X szervert használva fut.)
A megoldás értelme a múlt héten már említett optimalizálás: Ha megalkotunk egy függvénytárat, amely mozgatja az egeret, azt tetszőleges ablakkezelőn használhatjuk, így az például az X szerver dolga. Ha megalkotunk egy függvénytárat, mellyel például ablakkereteket tudunk rajzolni, azt minden erre írt alkalmazás használhatja. És ha csinálunk egy másikat, ami teljesen más külalakot, működést mutat, majd köré pakolunk alkalmazásokat, melyek ezt használják ki, kész is az új ablakkezelőnk...
Ezek folyományaként egyszerre akár több, egymástól teljesen független ablakkezelőt is indíthatunk, akár más felhasználónak is.

Természetesen nem lenne Linux, ha nem létezne hozzá számos ablakkezelő (ez kissé furcsán hathat annak, aki eddig csak Windows-zal dolgozott, hisz ott csak egy ablakkezelőt látott).

Vannak disztribúciók, melyeknek alapértelmezésben feltelepítenek 3-4 ablakkezelőt és a felhasználók kiválaszthatják, melyik felel meg legjobban ízlésüknek, míg más disztrók csak egyet telepítenek (természetesen utólag feltehetünk többet/mást) - esetleg telepítés alatt rákérdeznek, hogy melyiket szeretnénk használni.
Itt jegyeznénk meg, hogy jelen cikkünknek nem célja, hogy részletes leírást adjon az eszközök telepítéséről (hamarosan arról is szó lesz), hanem egy áttekintést kívánunk adni. Nézzetek körül galériánkban is, ahol összegyűjtöttünk néhány asztal elrendezést.
 

Főbb ablakkezelők

KDE

A KDE az egyik "nagy" ablakkezelő rendszer. A betűszó annyit jelent, hogy K Desktop Enviorment (Azért K, mert az van az L előtt a billentyűzeten... értitek...). Szerves részét képezi a qt függvénytár, ami rengeteg beépített program meglétét tesz lehetővé viszonylag kis helyfoglalással (mivel ugyanazokat a függvényeket használják). Mondhatni az egyik legelterjedtebb asztali környezet: tartalmaz saját böngészőt (konqueror), irodai programokat (koffice), médialejátszót, vezérlőpultot, terminál-emulátort... szinte minden feladatra létezik program. Az asztal a végletekig testreszabható, rengeteg téma található hozzá, érdemes keresgélni. Jónéhány disztribúcióban ez az alapértelmezett környezet. Sokak szerint a KDE áll a legközelebb a Windows alatt megszokott dolgokhoz - rosszabb indulatú megjegyzések szerint fagyásban és instabilitásban is.
Megjelenéssel kapcsolatban érdemes szétnézni a kde-look.org oldalon, itt találhatóak mindenféle kiegészítők, kezdve a hátterektől az ablaktémákon át az ikonokig. Érdemes nézelődni, mert pár apró trükkel a haverok meg fognak pukkadni az irigységtől. Egy átlátszó ablaktémával és ízlésesen összeállított megjelenési témákkal nagyon szép és egyedi dolgok hozhatók ki. Az egyik ilyen látványbeli segédprogram a Superkaramba: ennek segítségével különböző díszítő elemeket helyezhetünk el a munkaasztalon, amik mindenféle információval látnak el minket, mint az új leveleink száma, vagy processzorunk hőmérséklete. Másik hasznos kapcsolódó oldal a kde-apps.org, ahol rengeteg program és kiegészítő található kategorizálva. A KDE mögött hatalmas tömegek állnak, részben felhasználók, részben fejlesztők, ennek köszönhetően nagyon szépen fejlődik.
 

Gnome

A másik nagypályás a Gnome. A KDE-hez hasonlóan rendelkezik egy saját függvénytárral (gtk), melyen alapulnak a beépített alkalmazások. Kicsit más filozófiát vall, inkább az egyszerű dolgok és beállítások híve, mint a többszintes elbonyolított részletekbe menő társai. Első ránézésre szintén otthonos az asztal elrendezése és az ikonok jelenléte. Emellett saját beállítóközpontja és alkalmazásai is egyszerűek és átláthatóak. Érdemes ellátogatni a gnome-look.org oldalra, ahol a ruha csinosításához találhatunk rengeteg segédanyagot. A KDE-s Superkarambához hasonlóan található benne egy gDesklets névre hallgató alkalmazás, mely segítségével információs díszítőelemeket pakolhatunk munkaasztalunkra. Megéri rászánni az időt és kísérletezni az elrendezéssel, mert egy jól beállított asztalon könnyebb dolgozni is.
 

Xfce

Ha röviden össze akarnám foglalni, akkor azt mondanám: kicsi, gyors, szép és megbízható. Már kisebb dologról van szó, nagyobb testvéreihez képest, ebből fakadóan rendkívül gyors és kisebb teljesítményű gépeken is tökéletesen használható. Rendelkezik saját menüvel, fájlkezelővel, beállítóközponttal, folyamat-kezelővel, nyomtató-kezelővel, valamint szépen bővíthető az eszközökkel. Egyik érdekes tulajdonsága, hogy az asztalra nem helyezhetünk ikonokat, csak a panelre (illetve panelen szerkeszthetünk saját menüket), de számos lehetőség kínálkozik ennek pótlására - például xbindkeys program segítségével megadhatjuk, hogy bizonyos billentyű-kombinációk leütésére mi induljon el. Véleményünk szerint letisztult és egyszerű eszköz, amivel élmény dolgozni - de ízlések és pofonok különböznek. Egyszer azért érdemes kipróbálni. Látványban itt sincs hiány, az xfce-look.org ebben az esetben is arra hivatott, hogy összegyűjtse a grafikai kiegészítőelemeket.
 

Ablakozók

Számos kisebb ablakkezelő létezik még, melyek kevesebb erőforrást igényelnek gépünktől. Ennek számos előnye és hátránya van, de többségük nézőpont kérdése. Előnye, hogy ezek az ablakkezelő rendszerek jóval kisebb helyet foglalnak, valamint kevesebb erőforrást igényelnek, így kis teljesítményű számítógépeken is kitűnően használhatóak. Hátránya a méretéből adódik: nincsenek grafikus beállítók, se varázslók - bár sokan vannak akik amúgy sem szeretik használni ezeket - így minden beállítást terminálon kell elvégezni konfigurációs állományok szerkesztésével. Szerintem érdemes kipróbálni mindenképpen, aztán mindenki levonja a maga következtetéseit és választ ablakkezelő rendszert, ami megfelel az igényeinek.
Ilyenek például:

    - box (Fluxbox, Openbox, Blackbox, Blackbox for Windows)
    - IceWM
    - Fvwm
    - WindowMaker
    - AfterStep
    - Enlightenment

Ahogy a kisebb ablakkezelőkön is futtathatunk más programokat, úgy igaz ez a nagyobbakra is: az ablakkezelők közti határok sokszor elmosódnak. Ennek oka, hogy ha valakinek megtetszik például egy KDE-s alkalmazás, de egyébként Gnome-ot használ, akkor se kelljen lemondani róla.
Ugyanúgy használhatjuk a KDE böngészőjét, levelezőjét, szövegszerkesztőjét Gnome, XFce4, stb. alatt, mint saját környezetében, feltéve hogy gépünkön megvannak a másik ablakkezelő megfelel függvénytárai is.

Igazából a legegyszerűbb, ha mindenki maga győződik meg az egyik, vagy másik előnyeiről, és választ magának kedvencet.